|
Hírek
|
Burgonyakoptató is lesz a lóci napköziben
Már készen áll a község új gyöngyszeme, az idősek napközijének épülete, amelyet uniós és kormányzati forrásból valósítottak meg a település központjában. A napközi 60 időskorú embernek nyújt majd klubszerű elhelyezést, valamint éttermet és főzőkonyhát is kialakítottak. Mindemellett 9 új munkahelyet is teremt a beruházás – tudtuk meg Péter Gábor polgármestertől.
TNL
Nagylóc.
A kivitelező UNIVERZÁL Építő- és Szolgáltató Kft. időre elkészült a munkával, amelyhez 206 milliós támogatást nyert el a település. A terveket a salgótarjáni Quadrat Kft. készítette el. Az impozáns épület valódi gyöngyszeme lesz a falunak, amely mellett most is sokan megállnak. Rozi néni, aki már nyugdíjas és 40 éven át főzött a helyiekre, elfogadja a polgármester invitálását és közösen fedezzük fel az új létesítményt.
Az egykori lakóépületből már csak egy roskatag fészer maradt, no, meg egy ivókút, amelynek feltehetően most is fogyasztható a vize, megfelelő kezelés után. A teraszon még áll a hó, de nagyszerű délutánokat tölthetnek majd el itt a napközi lakói. A burkolt udvaron megoldott a parkolás, akár tucatnyi jármű számára is.
Kellemes meleg fogad az épületben, hiszen a festék még szárad. Minden helyiség szépen kitakarítva, használhatóak a wc-k is. A konyha nyűgözi le legjobban Rozi nénit, hiszen hasonló közegben munkálkodott. A teljesen rozsdamentes egységek azonban nem hasonlíthatók egykori munkahelyéhez, hiszen akkortájt sparhelten főzték az ételeket, s ismeretlen volt a háromfázisú mosogató, meg a zöldség, vagy hús előkészítő. Ugyan honnan tudták volna akkoriban, hogy egyszer majd "burgonyakoptatóval" fogják hámozni a krumplit, márpedig itt az is lesz!
A klubszoba két helyiségből áll, itt tölthetik idejük nagy részét a szépkorúak. Pihenő szobát is kialakítanak számukra, már látszanak az ágyak melletti olvasólámpák. A napközi épületében lévő konyháról kiszállítással látják el a szociális étkeztetésben részesülőket.
Vajon a számok indokolták a napközi megvalósítását? – kérdezem a polgármestert, aki azonnal konkrét számokkal támasztja alá döntésüket:
– Nagylóc község 1623 lakosából 425 fő 60 éven felüli, nyugdíjszerű ellátásból él 563 fő, súlyos mozgáskorlátozott 140 fő, hadigondozotti ellátásban részesül 219 fő. Igen nagy az özvegyek aránya is. A fenti adatok arra késztették önkormányzatunkat, hogy megoldást keressen az érintettek napközi szerű ellátására, ami egyúttal a főzőkonyha fejlesztését is szükségszerűvé tette – mondja Péter Gábor, majd hozzá teszi: – Településünkön jelenleg a helyi általános iskolában oldjuk meg a közétkeztetést, s erről a konyháról szállítjuk az ebédet a szociálisan rászorulók lakására, s nemcsak Nagylócon, hanem Zsunypusztán is. A főzőkonyha jelenlegi kapacitása 200 adag, ez a bővítéssel 300 adagosra nő. Mellette egy étterem üzemel majd, ahonnan az idősek klubja lakóit kényelmesen ki tudjuk szolgálni, de akár 200-an is igénybe vehetik. Ezzel az idegenforgalomban is szerepet kaphat. A 60 fő befogadására kialakított klubot négy főnyi személyzet irányítja, köztük két szociális gondozó. A konyhában 5 fő dolgozhat, így tehát a projektünk munkahelyeket is teremt.
Az Idősek Klubja az étkeztetés mellett lehetőséget teremt a lakóinak a személyes tisztálkodásra, a ruhamosásra. Emellett az intézményben egészségügyi ellátás is biztosított, elsősorban természetesen az alapellátás keretei között. Hasznos, az életmóddal, táplálkozással kapcsolatos előadások is színesítik majd az ott élők mindennapjait.
– A klubban hozzájuthatnak sajtótermékekhez, könyvekhez, kártya- és társasjátékokhoz, s persze televízióhoz is. Amennyiben a lakók egymás között megszervezik, módot találunk kisebb kirándulások megszervezésére, akár például egy melegvizes fürdőhelyre is. A klub munkatársai segítenek az időseknek hivatalos ügyeik intézésében, s önszerveződő csoportok működtetésében. Kérésre házhoz jön fodrász, kozmetikus is, természetesen ez már térítés ellenében. A személyzet számára kerékpárokat is biztosítunk, annak érdekében, hogy a házi segítségnyújtás rendszerébe bekötött ellátottainkhoz minél gyorsabban ki tudjanak menni, ha arra szükség van – mondja végül Péter Gábor.
A nagylóci idősek napközijének bútorait a napokban szállítja le a "ADN-93" Bútorkereskedelmi és Szolgáltató Kft, s várhatóan március végén vehetik birtokba új lakói. 



 |
Gyógyszertár Nagylócon
Már régi terve az Önkormányzat Képviselőtestületének, hogy Nagylócon gyógyszertár létrehozásával egészítsük ki az orvosi ellátást. Sokáig kétséges volt, hogy a létesítéssel kapcsolatos akadályokat sikerül-e elhárítani. Mi azért rendületlenül hittük, hogy elképzelésünk sikerrel jár. Nos az idő igazolta optimizmusunkat. Közös beruházással a balassagyarmati Kristály Gyógyszertárral a nagylóci Önkormányzat megteremtette az anyagi és egyéb feltételeit annak, hogy egy-két héten belül megnyithatjuk településünkön a gyógyszertárat, az orvosi rendelő szomszédságában. Terveink szerint a gyógyszertár hétfő, szerda és pénteki napokon délelőtt, az orvosi rendeléshez igazodva tart majd nyitva.
Reményeink szerint sok lakost kímél meg a gyógyszerek fáradságos és időigényes beszerzésétől. Örüljünk, hogy ismét egy olyan szolgáltatás kerül bevezetésre, amely sokunkat érint és könnyebbé, komfortosabbá teszi a település lakosainak életét.
Megszépül a Fagyizó melletti park
Nagylóc rövidesen egy újabb színfolttal gazdagodik. Elkezdődött a Fagyizó melletti park átépítése. A kialakításra kerülő teraszok, sétányok, és az elhelyezett padok remélhetőleg sok pihenni vágyó embernek nyújtanak kikapcsolódást a szép környezetben. |
| Közlemények |
| A lap tetejére... |
|
|